Nagy Vaillant gázkazán körkép kazánvásárlás előtt

Gázkazán vagy Vaillant gázkazán?

Tavaly kora tavasszal a gázkazánunk elromlott. Se fűtés, se melegvíz. Kénytelenek voltunk a szülői házban tisztálkodni, ami újonnan önállósodott párként igen kellemetlen volt a számunkra, de hát ez szükséghelyzet volt. Nem tehettünk mást. Szerencsére az időjárás kedvezett nekünk, és azzal nem volt gond, hogy meghűlünk éjszaka. Minden esetre sürgősen lépnünk kellett, ugyanakkor nem akartunk felelőtlen döntést se hozni a sietségben. A szüleimmel folytatott beszélgetés során merült fel a Vaillant gázkazán neve. Nekik egy viszonylag új modellük van, és meg vannak elégedve vele, így úgy gondoltuk, jobban utánanézünk. Elsősorban a márka filozófiája, az igénybe vehető szolgáltatások és a lehetséges megtakarítások érdekeltek bennünket.

Még mielőtt jobban utánajártunk a Vaillan-nak, azt is megnéztük, mire van szükségünk egy új gázkazán beépítéséhez. Először is egy engedély. Kondenzációs készülék. Minden féle vásárfia a beszereléshez. És persze egy szakember. A második legfontosabb tényező a gázkazán után.

A következő lépésként magáról a vállalatról és annak termékeiről kezdtünk kutakodni. A régóta üzemelő cég magas minőségek, számottevő energia-és költségmegtakarítást ígér. Vaillant gázkazán tartós és megbízható termék a gyártó szerint. Kicsit mélyebbre mentünk és kiderült, hogy a cég német alapítású. 1874-ben jegyezték be, és nevével összefügg a víz higiénikus melegítése, ami újítás volt az iparban.

Mit tud a Vaillant gázkazán?

Mivel nem egyedüli cég a piacon, ezért a Vaillant gázkazán gyártó cégnek erős marketingre és minőségi bírálatra van szüksége. Személy szerint én jobban megbízom azokban a vállalatokban, amelyeknek hozzáállásukat a piaci verseny is kényszeríti. A cég termékeinek szinte mindegyike már kondenzációs modell. A kondenzációs kazánokra is vonatkoznak a szigorú EUs irányelvek. Pipa. Az újonnan előtérbe kerülő környezettudatos tervezés is egy megnyerő tulajdonság. A lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyni magunk után. Ezen kívül az egyik legfontosabb részlet az, hogy a Vaillant gázkazán a cég ígérete alapján zökkenőmentesen beszerelhető a meglévő rendszerben. A biztonságot egy szabadalmaztatott kondenzvíz csap garantálja, amely a készülék kiszáradása esetén lezárja az égéstermékek útját a szennyvíz elvezető rendszerbe. A gyárt típusai esetében az alacsony elektromos fogyasztást és ökodizájnt kombinálják egy nagyhatékonyságú fűtési szivattyúval.

Most, hogy ezeket megismertük, koncentrálhattunk a mindennapi szempontokra.

Vaillant gázkazán és a megújuló energiaforrások

Azt vettük észre, hogy valamennyi vállalat hitvallásában megjelent a környezettudatosság. Nyilván azért, mert az újonnan hatályba lépő jogszabályok és a piaci igények ebbe az irányba tolódtak. A Vaillant gázkazán ebben az esetben nem ígér többet a konkurenseknél, de ez bizonyára annak tudható be, hogy ragaszkodnak a tradicionális értékeik megtartásához, ami tulajdonképpen nem probléma, hiszen a folyamatos fejlesztéseknek köszönhető a minőség, amit garantálnak. Azon kívül, hogy a cég minden terméke bővíthető hőszivattyúval, tárolóval és szabályzóval, napkollektorra és szélerőgépre is rákapcsolható. Vaillant gázkazánok a Ventil.hu -n mind-minden tartalmazzák ezeknek leírását.

A Vaillant gázkazán kényelmi funkciói

Nem is a lustaság miatt, hanem egy-egy nagyon kimerítő nap utáni otthonlét megkoronázásául nekem igazán szimpatikus megoldásokat kínál a Vaillant gázkazán. Ebben jó uram is egyetértett. A kazánba szerelt sorkapocsnak köszönhetően vannak olyan készülékek, amelyek csatlakoztathatóak nyitott internet bázisú okostermosztátokhoz is. A nyuszis termékek kijelzője és a kezelhetősége is minimalista. Plusz és mínusz gombok, valamint egy főkapcsoló, amelyek másodlagos funkciókat is ellátnak, ugyanis a főkapcsoló gomb egyben hibatörlő funkciót is ellát.

A bizalom és garancia fontossága a Vaillant gázkazán gyártása során

Ez az információ sajnos nem szerepelt a kiemeltek között, pedig számunkra az egyik legszimpatikusabb, hogy a márka filozófiája a gyártásnál kezdődik. A Vaillant gázkazán gyártása során minden érintett dolgozó egyedi azonosítóját feltüntetik a készüléken. Ezzel egyértelművé teszik a felelősségvállalást. Minden részegység külön minőségellenőrzésen esik át. Ezeknek a szigorú ellenőrzéseknek köszönhetően a cég teljes körű minőségbiztosítást vállal, ami lássuk be, elég fontos, amikor az ember nagyobb összeget szán egy termékre és előtérbe kerül a testi épsége is.

És hát a Vaillant gázkazánból van kombi, ami…

Ami fontos, mivel a mi lakásunk kicsike. Két főnek és egy gyereknek éppen megfelelő. A kisebb gázkazánok, amelyeket direkt az efféle otthonokra találtak ki, azonban nem mindig biztosítanak elegendő melegvizet. Csakhogy, nálunk mindenki szeret a forró vízben ázni. Engem végül az győzött meg, hogy a cég típusai között van olyan, ami a beépített rétegtárolónak köszönhetően tartósa biztosítja a meleg vizet.

Miután átrágtuk a lehetőségeinket, sorra vettük az igényeinket és természetesen több gyártót és modellt is megnéztünk, meghoztuk a nagy döntést. Igazából 100%-os garancia sosincs arra, hogy ez jó, minden esetre a lakásunknak kellemes légköre van, és mindenki addig fürdik, amíg ráncos nem lesz.