Föld szállítással újítottuk meg a kertet

föld-szállítás_pic2

Tavasz és föld szállítás

A föld szállítás sokat segített, amikor idén februárban úgy döntöttünk, hogy felújítjuk egy kicsit a kertet tavaszra. Nem kell nagy változásra gondolni, csak néhány részt akartunk kiegyenesíteni, beültetni, és egy kisebb konyhakertet kialakítani, ami a telek méretéhez képest kicsit csak, valójában egészen nagynak is lehet mondani. Hogyha tehát valakit érdekelnek a részletek, hogy hogyan lehet tavaszra egy kicsit összekapni a kertet, vagy hogy hogyan működik a föld szállítás, akkor érdemes lehet tovább olvasni, azonban előre figyelmeztetek mindenkit: nem vagyok sem profi kertész, építkezni sem nagyon szoktam, úgyhogy maximum a laikusok számára lehetek igazán segítségre. Bár gyanítom, nem egy olvasója a bejegyzésemnek még nem nagyon csinált bármit a kertjével. 

föld-szállítás_pic3

A föld szállítás előtt: tervezés, tervezés, tervezés

Szóval, amit az embernek tudatosítania kell még a rendelés vagy a nagy kezdések előtt, az mindenképpen egy terv. Mit csinálunk pontosan, mennyi földre, kavicsra, akármire is lesz szükség, mikor lesz rájuk szükség, mit szeretnénk ültetni, azokat hová szeretnénk ültetni, egyáltalán mikor lehet neki látni ennek. Ugyan még csak február van, de az idei tél olyan meleg, hogy a legtöbb nap úgy tűnik, mintha inkább március közepén lennénk, nem pedig gyakorlatilag a tél közepén. Ez azonban mindenkinek remek lehetőséget biztosít arra, hogy viszonylag korán neki lehessen állni az olyan dolgoknak, mint a kert is, vagy esetleg egy ház felújítása. Persze még akármikor leeshet néhány centi hó és jöhet egy hidegfront, de két-három hétnél tovább már nem fog ilyesmi tartani. 

Ami azonban nekünk jó, mert olyan dolgokat már el lehet intézni, és meg lehet rendelni, amik az esetleges fagynál nem mennek tönkre. A föld az egyik ilyen fontos összetevője a kertnek, ami igazából nem fontos, hogy már tavasszal legyen megrendelve, és ültetni is csak olyat ültet az ember a termőföldbe, ami nem fagy el, vagy esetleg kifejezetten ilyenkor kell elültetni. 

Amit az ember tehát megtehet, hogy minden munkálatot előre megtervez. Gondol az esetleges időjárási viszonyokra, megtervezi pontosan milyen anyagokra, kifejezetten milyen szóródóanyagokra lesz szüksége, mivel ezeket általában egy cégtől szoktuk rendelni, és akkor már érdemes egyben, hogy az adminisztrációval kevesebb munka legyen, és mire ténylegesen munkához látna az ember, addigra minden alapanyag az udvaron legyen. 

A föld szállítása osztályok szerint

A föld szállítása önmagában nem egy nehéz feladat, amit el kell intéznünk, azonban számos tényező közre tud játszani a terveink során, amikor erről van szó. Ezekre mindenképpen érdemes nagyobb figyelmet szentelni. 

Egyik ilyen persze, ami egy kicsit megnehezíti a döntést, az a föld minősége. Az ember szeretne egyetlen fajtát rendelni, hogy ne kelljen többszöri szállítás mellett döntenie, ez azonban nem mindig elérhető lehetőség. Hogyha megnézzük valamelyik szóródóanyag szállító cégnek a honlapját, észre fogjuk venni, hogy a legtöbb helyen számos dúsított, darált, tápanyagokkal, trágyával töltött földfajta létezik a termőföldek sorában, és természetesen emellett töltőföldet is tudunk vásárolni. 

Mindennek megvan a maga használati értéke, egyik veteményesekhez, a másik konyhakerthez, megint másik pedig virágok alá lehet jó döntés. A töltőföld persze nagyrészt kiesik ezekből kategóriákból, annak inkább építőipari jelentősége van, éppen ezért volt jó döntés egyébként a mi családunknak, mert szerettük volna egy kicsit kiegyenlíteni az udvart, amihez termőföld szállításra volt szükség. A kiegyenlített, és kicsit megemelt talajban tudtunk vízelvezetést valamennyire kiépíteni, a megfelelő területeket pedig murvával fedtük, hogy a földet elfedje valami kinézetre kellemes, és praktikus alap. Azért döntöttünk a murva mellett, mert ez a szóródóanyag minden szempontból megfelelt az elvárásainknak. Nem csak esztétikus színében és nagyságában, de természetes is, és nem igényel sem sok figyelmet, sem nagyobb költségeket. A betonnál én személy szerint mindenképpen jobb megoldásnak tartottam. 

föld-szállítás_pic1

A föld szállítása a gyakorlatban

Hogyha tehát tisztáztuk azt, hogy milyen fölre lesz pontosan szükségünk, akkor kicsit a föld szállítás költségeibe is ideje belevetnünk magunkat. A legtöbb szállító cég nem tud pontos összeget feltüntetni a honlapon, mert az ár függ a rendelt anyagok mennyiségétől és a szállítási távolságtól is. Mindenre van azonban jó megoldás, a Fuvar-Oda cége például a főváros több kerületében lehet segítségünkre kedvezményes kiszállítási árakkal Budapest több kerületében, míg más cégek a saját kis körükben vidéken teszik meg sok helyen ugyanezt. 

Hogyha van választási lehetőségünk, mert esetleg csak szomszédos vársokban van ilyen szállítási lehetőség, akkor kérjünk minden helytől föld szállítási ajánlatot. Ehhez azonban már tudnunk kell a konkrét mennyiséget és azt is, mely fajtákból szeretnénk rendelni, és esetleg milyen egyéb szóródóanyagok után érdeklődnénk. Hogyha nekem laikusként ment, és most egy igényes, szépen előkészített kert várja a vendégeket az otthonunkban, akkor másnak sem fog gondot okozni a föld szállítás megrendelése.