A díszléc kiváló lehetőségeket rejt

Egy stílusos díszléc sokat dob egy helységen

Amikor új helyre költözik az ember, vagy egyszerűen csak nézelődik, olykor hirtelen elkapja a fészekrakó ösztön. Valljuk be, hölgyekkel gyakrabban fordul elő, de olykor ezermesterkedő férfijainkat is elkapja a gépszíj. És ha végigtekintünk egy üres szobán, azonnal érezzük a hiányát valaminek. Legyenek színek, formák, fény, bútor, szőnyeg, kép. Csak legyen valami. És ez a valami, amit hiányolunk, könnyen pótolható néhány ízléses díszléc beépítésével is.

Feltehetünk egy szegélyt, egy vékony csíkot, ami árnyékolja a LED szalagunkat, de akár egy karakteres, vastag mintájú díszlécet is végigfuttathatunk a fal szélén. Az a jó, hogy nem kell sok előkészület, az előfeltételek is minimálisak. Akármilyen lakást, házat vettünk is, ez a lehetőség mindig adott, hogy kicsit feldobjuk a helységeinket. Pár dologra azért ügyelni kell, ha már ihletet kaptunk!

A díszléc mikor, hogyan segít?

Alapvetően, ha adott egy teljesen „meztelen” helység, még igen sok mindent kezdhetünk vele, még mi formálhatjuk a stílusát. Az egy igen nagy tévedés, hogy ami díszléc, az feltétlenül csak klasszikus, vastag és gipsz lehet. Nagyon sok elegáns, de letisztult, kifejezetten modern megoldás is létezik, kereshetünk színezetteket, vagy akár magunk is befesthetjük. Ezáltal ki lehet emelni a falból, de hagyhatjuk, hogy ezt szimplán csak a síkok maguk tegyék meg. Úgyhogy elsősorban arról van ilyenkor szó, hogy kitaláljuk, miként töltsük meg a helységet, milyen hangulatot akarunk elérni? Nem véletlen, hogy a lakberendezők egyik nagy barátja a díszléc, hiszen valamilyenné akkor is tudják tenni a helységet, ha az nem egy újragondolt magtár, vagy a legközelebbi Festetics kastély.

Az első tehát, hogy döntsük el, milyet szeretnénk. Van, akinek nem körvonalazódnak hamar az elképzelései, semmi baj, elég, ha csak a stílust meg tudjuk szülni. És persze van, aki már azonnal látja maga előtt, mi milyen lesz, nekik valamivel könnyebb dolguk van, hiszen célirányosan tudnak vásárolni és tervezni. Segíthet, ha olyan katalógusokat, lakberendezői magazinokat nézegetünk, ahol megismerkedhetünk a különféle felhasználási módokkal képeken keresztül is. A díszléc által a szoba kaphat egy elegáns hangulatot, de lehet szimplán olyan minimalista is a funkciója, hogy leárnyékoljon egy LED szalagot, ami az álmennyezeten fut körbe. Olykor alkalmazzák egy-egy tárgy keretezésére is, mondjuk egy kép, metszet, vagy szebb tükör esetében. De akár fali hibákat is eltakarhatunk velük, vagy kábeleket rejthetünk mögé. Ápol és eltakar, a Holker joggal népszerű.

A díszléc anyagai

Alapvetően elég sok anyagból lehetnek, e téren akárcsak a formavilágban, megvan a szabadságunk és szerencsére a gazdagság is. Az egyetlen tényező az, hogy egyeztessünk a kivitelezővel. Ugyanis nem minden anyag ragasztható könnyen más anyagokra, illetve a súly is esetleg okot adhat arra, hogy átgondoljuk a dolgokat. Gipszkarton falak közismerten nem bírnak annyit például.

Klasszikusan gipszből készültek, és persze még ma is találunk ilyen elemeket, gyakran készítenek stukkókat is gipszből. Viszont ezek a legnehezebbek. Közkedvelt még a fa díszléc is, bár nem a legolcsóbb és szinte vétek festeni, hiszen a fa erezete maga öltöztet. Egy pác azért nem árt, és tény, hogy fürdőszobában vagy más párás, nedves helyeken nem feltétlenül a leginkább időtálló megoldás.

Emellett a legnépszerűbb és az előbbieknél napjainkra már olcsóbb megoldást a polisztirol jelenti. A kikeményített polisztirol ugyan könnyebb, viszont hasonlóan sérülékeny, kvázi megmarad benne egy-egy ütődés nyoma, úgyhogy csak óvatosan a polisztirol díszléc felrakása közben. Ha lábazathoz vagy olyan oldalfalakhoz választunk elemet, ami elérhető, rendszeresen nekivágjuk az ajtót, nekitoljuk a kanapét vagy odatámaszkodunk, érdemes ütésálló elemekbe beruházni.

A díszléc funkcionális felhasználása

Nem minden esetben a díszítő funkciójáért szeretjük, bár a legjobb benne, hogy a kettőt egyszerre is képes ellátni. Modern berendezéseknél azonban igen elterjedt trükk, hogy egy LED szalag szolgáltatja az alapfényt a nappaliban, hálóban. Nincs is ezzel semmi baj. Viszont ezt el kell rejtenünk, hogy ne közvetlenül érje a szemünket a világítás, mert a ledek jellemzően igen erősen világítanak. Ilyen esetekben a polisztirol díszléc rejtett világításhoz is tökéletesen alkalmas, ráadásul akkor is a szoba éke lehet, ha éppen nincs felkapcsolva a villany és önmagát is indokolja a jelenléte.

Emellett persze vannak olyan esetek, ahol nem egyszerűen négyzet vagy téglalap alapú a tér, hanem beszögellések teszik változatossá. Ilyenkor a díszléc sarokelem segíthet megtartani a folytonosságot, ugyanakkor fontos, hogy ez ne váljon sokká. Egy sarokelem mindig hangsúlyosabb, mint maga a léc, éppen ezért halmozni már túllő a célon, pláne, ha díszes, vastagabb elemekkel dolgozunk. Érdemes lehet ilyenkor kísérletezni vele, hogy kevésbé legyen díszes a díszléc sarokelem maga.

Akár oldalfali díszléc, akár lábazatot szegélyező elem, a nem túl költséges, de sokoldalú elem méltán népszerű mind a berendezők, mind a lakosság körében.