Vissza a főoldalra - Előző

Tiszazugi Turizmus Szövetség Alapszabálya

A Tiszazugi Turizmus Szövetség 2007.04.02.-án tartott közgyűlésén Alapszabályát a következőkben állapítja meg:    

I. Általános rendelkezések
           

  1. A szövetség neve: Tiszazugi  Turizmus Szövetség
    1. A szövetség rövidített elnevezése: TTSZ  
  2. Székhelye:  5471 Tiszakürt Bolza gróf út 5.
  3. Működése kiterjed: a Tiszazug és a hozzá kapcsolódó kistérségek területére
  4. Alapítás időpontja: 2007. április 02.
  5.  A szövetség jogállása: Önkéntes, nyílt demokratikus elven alapuló pártsemleges társadalmi
    szervezet, amely működését a Magyar Köztársaság Alkotmánya, az 1989. évi II törvény, valamint ezen Alapszabály alapján fejti ki. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, a szervezet pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Politikai pártot nem támogat, attól semmiféle támogatást nem fogad el, országgyűlési képviselőt nem állít, nem támogat. Az egyesület jogi személy, amely önálló ügyintéző és képviseleti szervvel, valamint önálló költségvetéssel rendelkezik.
  6. A szövetség pecsétje: „Tiszazugi Turizmus Szövetség" feliratot tartalmaz, belefoglalva egy tiszavirág sziluettjét.
  7. A szövetség képviselője:                -          elnök
  8. elnökhelyettes
  9. titkár
  10. A TTSZ  közhasznú tevékenységet folytat, és nem zárja ki - illetve kifejezetten elősegíti-, hogy tagjain kívül más is részesülhessen közhasznú szolgáltatásaiból.
  11. Vállalkozási tevékenységet csak a Szakmai Döntő Bizottság határozata alapján, közhasznú céljainak megvalósítása érdekében végezhet, azokat nem veszélyeztetve.
  12. A gazdálkodása során elért eredményeit nem osztja fel, azt a létesítő okiratában
    meghatározott tevékenységre fordítja.

 

 

 

II. A Szövetség céljai

  1. A Tiszazugi Kistérség és a hozzá turizmusban és kultúrában kapcsolódó kistérségek turizmusban érintett magán, jogi személyek, és jogi személyiséggel nem rendelkezők tömörítésére létrehozott politikailag semleges társadalmi szervezet.
  2. Az Szövetség célja, hogy Tiszazugban a kulturált turizmus – a tagság aktív részvételével – meghonosítsa, fejlődésének elősegítése.
  3. A Szövetség céljaival összhangban: lehetőségeihez mértékben elősegíti  a Tiszazug területén lévő települések önkormányzati, a Szövetség céljainak megvalósításában résztvevő civil szervezetek valamint, az egyéni és társas vállalkozások arra irányuló beruházásait, mely a térség foglalkoztatásának, munkakultúrájának, kulturális értékeink megőrzésére , a Tiszazug turisztikai fejlődésére, arculatának kialakítására, valamint bővítésére irányul.

 

A Szövetség  közhasznú céljai:

A Szövetség által végzett közhasznú tevékenységnek a Ksztv 26. § c/ pontjának alábbi alpontjai szerint:
c/4. Oktatás, ismeretterjesztés  (magánszállásadók és vendégfogadók,  turizmusban közreműködők, hagyományos kézművességek /pl.. vályogvetés, kosárfonás, gyapjú feldolgozások, stb/ képzését szolgáló tanfolyamok szervezése,  turizmus egészségvédő, értékmegőrző, a természeti és épített környezet védelmét szolgáló szerepéről ismeretterjesztő előadások és rendezvények szervezése).
c/5. Kulturális tevékenység (a települések népművészeti, néprajzi, kézműves és kulturális értékeinek, a falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok és tevékenységek, gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása, a hagyományokhoz kapcsolódó, jellemző rendezvények szervezése, illetőleg ezekre irányuló tevékenységek, továbbképzések,  oktatások támogatása).
c/6. Kulturális örökség megóvása (közreműködés a turizmus földrajzi területein – a magánszálláshelyek idegenforgalmi a célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI.25.) Korm.r. 1. § (4) bekezdés – lévő kulturális örökség, mint turisztikai vonzóerők megóvásában és hasznosításában).
c/7. Műemlékvédelem (közreműködés a turizmus földrajzi területein lévő műemlékek – világörökség, országos jelentőségű, helyi jelentőségű – megóvásában és turisztikai vonzóerőként történő hasznosításában).
c/8. Természetvédelem, állatvédelem (közreműködés a turizmus földrajzi területén lévő természeti értékek, valamint háziállatok védelmében és turisztikai vonzóerőként történő hasznosításában).
c/9. Környezetvédelem (közreműködés a turizmus földrajzi területein az épített és természeti környezet megóvásában – ökoturizmus követelményeinek megfelelő tevékenység kifejtése).
c/11. Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése (elmaradt települések, kistérségek, helyi lakosainak bekapcsolása a  turizmus szolgáltatóinak körébe, számukra kiegészítő jövedelemszerzés lehetőségének megteremtése).
c/13. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos tevékenység (közreműködés a turizmus földrajzi területén élő kisebbségek kulturális, néprajzi stb. hagyományainak feltárásában, azok ápolásában és turisztikai vonzóerőként történő hasznosításában).
c/16. Fogyasztóvédelem (magánszállásadói és vendégfogadói tevékenység végzéséhez szükséges minősítési szabályzatok kidolgozása, azok folyamatos korszerűsítése, szaktanácsadók képzése, szaktanácsadói hálózat létrehozása, mindezekről a fogyasztók tájékoztatása).
c/19. Euroatlanti integráció elősegítése (a turizmusra vonatkozó európai, szakmai szabályok átvétele és bevezetése a kistérségi turizmus gyakorlatába

Egyéb, a közhasznú célok megvalósítását szolgáló tevékenységek:

  1. 22.11 Könyvkiadás
  2. 22.13 Időszaki kiadvány kiadása
  3. 22.15 Egyéb kiadás
  4. 52.47 Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem
  5. 74.14 Üzletviteli tanácsadás
  6. 74.40 Hirdetés
  7. 74.50 Munkaerő-toborzás, közvetítés
  8. 74.81 Fényképészet
  9. 74.84 Máshova nem sorolt egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás
  10. 80.42 Felnőtt- és egyéb oktatás
  11. 91.33 Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
  12. 92.34 Közösségi ismeretterjesztés
  13. 55.23 Gyermeküdültetés
  14. 74.87 Rendezvény-, bemutató szervezés
  15. 52.63 Nem bolti ügynöki kiskereskedelem

Amennyiben a fenti tevékenységek bármelyike külön engedélyhez kötött, a tevékenység folytatása csak ezen engedélyek birtokában kezdhető meg, illetve folytatható
Ennek érdekében:

  1. Szakmai programokat szervez intézmények, civil szervezetek és a programok
    különböző célcsoportjai számára.
  2. Tagjai részére szakmai és szervezetfejlesztési képzéseket biztosít.
  3. Konzultációkat szervez a Szövetség hatékony működése és a programok
    sikeres megvalósítása érdekében.
  4. Pályázatokat nyújt be a tagjai szakmai tevékenységének előmozdítása, új
    programok bevezetése, kísérleti megvalósítása, és a kistérség turisztika fejlesztése érdekében.
  5. Vállalatot alapíthat, vagy más törvényes formában vállalkozási
    tevékenységeket folytathat önállóan vagy más szervezetekkel közösen.
  6. Külön felhatalmazás alapján részt vesz állami munkaerő-piaci, foglalkoztatást,
    pályaválasztást elősegítő, illetve oktatási feladatok ellátásában. Munkaerő piacon hátrányos helyzetű egyének képzésének elősegítése a Tiszazugi térségben, egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kezdeményezése /munkahelyteremtés, vállalkozóvá válás elősegítése, stb./
  7. Tájékoztatókat, szakmai anyagokat és egyéb kiadványokat bocsáthat ki.
  8. Előadások, képzések és továbbképzések, valamint vitafórumok és konferenciák szervezése,
  9. A társadalom és az egyén érdekeinek kielégítése érdekében nevelési, oktatási, képességfejlesztő, és ismeretterjesztő tevékenységek szervezése és lebonyolítása,
  10. Ifjúsági és gyermektáborok, szabadidős – készségfejlesztő, hagyományőrző és kézműves programok szervezése.
  11. A Tiszazug térség turisztikai látványosságainak, kulturális örökségének, feltárása, megőrzése /a térségben élő emberek életébe való beillesztése, a múlt hagyományaival való együttélés, a természet értékeinek felfedezése, az itt élő emberek szemléletmód váltása/. A hagyományok ápolása, és hagyományteremtés /visszatérő programok hagyományos megrendezése. Hagyományteremtése a hagyományőrzésnek./. A térségre jellemző néphagyományok újra élesztése, népszerűsítése.
  12. Kapcsolatépítés a kis települések, ill. a környező kistérségek között. Egymás támogatása, és az összetartozás érzésének erősítése.
  13. A Tiszazugi kistérség turizmusban rejlő lehetőségeinek feltárása, összegyűjtése, szervezése, rendszerezése és kiajánlása saját- és más térségek turisztikai szervezeteinek.
  14. A Szövetség törekszik arra, hogy az általa összegyűjtött programcsomag (ok) eseményei a környező kistérségek hasonló eseményeivel egyeztetve legyenek.
  15. A szövetség elő kívánja segíteni a tiszazugi településeinek önkormányzatainak, (a szövetség céljaival megegyező) célkitűzéseinek megvalósítását.
  16. A szövetség össze kívánja fogni azokat a turisztikai lehetőségeket, melyek a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan regionálisan kapcsolódnak célkitűzéseinkhez.
  17. A Tiszazugi települések testvérkapcsolatainak erősítése, az új testvérkapcsolatok felmérése, kiajánlása és lehetőség szerinti kibővítése.

 

Céljainak megvalósítása érdekében kapcsolatot épít ki a legkülönbözőbb társadalmi, gazdasági szervezetekkel, vállalkozókkal, vállalkozásokkal, intézményekkel, hazai és nemzetközi szervezetekkel.

III. A Szövetségi  tagság keletkezése, megszűnése
A Szövetségnek alapító, rendes és pártoló tagjai vannak.

  1. Alapító tag mindaz, aki a Szövetségbe 2007. április 02-ig belépett.
  2. A Szövetség tagja lehet minden természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, vagy térségünkben érdekelt állampolgár, aki egyetért az Alapszabályban megfogalmazott célkitűzésekkel, vállalja a szövetség tevékenységében való aktív részvételt.
  3. A Szövetség pártoló tagja lehet az a magyar és külföldi magán- vagy jogi személy, aki adományaival segíti a szövetség munkáját, de abban tagként nem kíván részt venni.
    1. A tagfelvétel belépési nyilatkozat kitöltésével történik.
    2. A Szövetség tagjai lehetőségükhöz képest társadalmi munkával, juttatásukkal, felajánlásukkal is segíthetik a Szövetség munkáját.
    3. Az Elnökség a tagokat nyilvántartásba veszi, és a rendelkezésre álló adatokat, az Adatvédelmi Szabályoknak megfelelően őrzi.
    4. A Szövetség tagság megszűnik a tag halálával, kilépésévei vagy kizárással.
    5. A kilépést írásban kell közölni a Szövetség Elnökségével.
    6. A Szövetségből a tag írásbeli bejelentéssel bármikor kiléphet. Amennyiben nincs a Szövetség felé írásban lefektetett vállalt és teljesítetlen kötelezettsége, szerződése.

 

    1. A közgyűlés szótöbbséggel meghozott határozattal kizárhatja a Szövetségnek azt a tagját,
  1. aki az Alapszabály rendelkezései ellen súlyosan vét.
  2. akit a bíróság szándékos bűncselekmény miatt elítél,
  3. aki   a   Szövetség   tevékenysége   során   az      Szövetség  céljával és   feladataival   ellentétes tevékenységet folytat,
  4. aki visszaél a szövetségi  tagviszonyából származó jogokkal,
  5. aki a Szövetség tagjaihoz méltatlan magatartást tanúsít.

 

h)         A tagsági viszony megszűnését kimondó elnökségi határozattal szemben a tag 15 napon belül
írásban a közgyűléshez fellebbezhet. A közgyűlés a határozatát szótöbbséggel hozza. A közgyűlés határozatával szemben csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet keresetet benyújtani az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bírósághoz

IV. A tagok jogai és kötelezettségei

  1. A Szövetség minden tagja azonos szavazati joggal rendelkezik, és részt vehet a Szövetség működését érintő minden kérdésről rendelkezni jogosult közgyűlés döntéshozatalában. A szavazati jogát minden tag személyesen gyakorolhatja. Tisztségviselőül bármelyik tag megválasztható. Jogosult betekinteni a Szövetség valamennyi iratába, ha az a személyiségi jogokat és a Szövetség gazdasági érdekeit nem sérti.

 

  1. A Szövetség tagja köteles a közgyűlési határozattal meghatározott mértékű tagdíjat megfizetni, továbbá köteles tevékenyen közreműködni a szövetségi célok megvalósítása érdekében, a közgyűlés által meghatározott konkrét programok végrehajtása érdekében.
  1. Alapító tag jogai
  2. részt vehet a Szakmai Döntő Bizottság munkájában
  3. részt vehet a Szövetség céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szövetség kialakításában,
  4. választhat, illetve választható a Szövetség tisztségeire,
  5. igényelheti a Szövetség közreműködését érdekképviseleti, érdekvédelmi ügyeihez, mely ügyek harmóniában vannak a Szövetség céljaival
  6. részt vehet az Elnökség által szervezett képzéseken, továbbképzéseken és rendezvényeken,
  7. teljes joggal képviseli a Szövetségben önmaga, illetve az általa képviseltek érdekeit,
  8. javaslatot tehet a Szövetséget érintő bármely kérdésben és kifogást emelhet a szövetség alapszabálysértő határozata ellen,
  9. felvilágosítást kérhet a szövetség bármely tevékenységéről, amelyre annak tisztségviselői érdemben válaszolni kötelesek,
  10. részesülhet a különböző kapcsolatokból származó előnyökből,
  11. részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó előnyökből,
  12. a Szövetség által biztosított kedvezményeket és szolgáltatásokat igénybe veheti,
  13. igénybe veheti a Szövetségben lévő tagok szakértelmét, tapasztalatait és információit.
  14. Aktív, érdemi munkával tesz a Szövetség céljainak megvalósulása érdekében
  15. Az Alapszabályba foglaltak betartása.
  16. Rendszeres és tevékeny feladatok maradéktalan teljesítése.
  17. A tagdíj minden év június 30-ig történő befizetése.
  18. A tagdíj mértékét az Alapszabály melléklete tartalmazza.

 

d)         Rendes tagok jogai és kötelessége:

  1. részt vehet a Szövetség céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szövetség kialakításában,
  2. választhat, illetve választható a Szövetség tisztségeire,
  3. igényelheti a Szövetség közreműködését érdekképviseleti, érdekvédelmi ügyeihez, mely ügyek harmóniában vannak a Szövetség céljaival
  4. részt vehet az Elnökség által szervezett képzéseken, továbbképzéseken és rendezvényeken,
  5. teljes joggal képviseli a Szövetségben önmaga, illetve az általa képviseltek érdekeit,
  6. javaslatot tehet a Szövetséget érintő bármely kérdésben és kifogást emelhet a szövetség alapszabálysértő határozata ellen,
  7. felvilágosítást kérhet a szövetség bármely tevékenységéről, amelyre annak tisztségviselői érdemben válaszolni kötelesek,
  8. részesülhet a különböző kapcsolatokból származó előnyökből,
  9. részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó előnyökből,
  10. a Szövetség által biztosított kedvezményeket és szolgáltatásokat igénybe veheti,
  11. igénybe veheti a Szövetségben lévő tagok szakértelmét, tapasztalatait és információit.
  12. Aktív, érdemi munkával tesz a Szövetség céljainak megvalósulása érdekében
  13. Felruházható az alapító tagok jogaival az SZMSZ-ben meghatározott módon
  14. Az Alapszabályba foglaltak betartása.
  15. Rendszeres és tevékeny feladatok maradéktalan teljesítése.
  16. A tagdíj minden év június 30-ig történő befizetése.
  17. A tagdíj mértékét az Alapszabály melléklete tartalmazza.

 

e)         Pártoló tag jogai és kötelessége:

    V. A Szövetség szervei
    1. Közgyűlés

    e)         Az  Alapszabály  módosításához  és  a Szövetség feloszlásának  kimondásához  a  tagok összessége kétharmadának szavazata (minősített többség) szükséges. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), élettársa a határozat alapján
    a)         kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy
    b)         bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
    A b) pont esetében nem minősül előnynek a szövetség tagjai, illetve a bárki által megkötés
    nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, és a szövetség által tagjának, a tagsági
    jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
    f)          A közgyűlés nyilvános, de az Elnökség, vagy bármely tag indítványára a közgyűlés elrendelheti egyes napirendek zárt ülésen való tárgyalását. A teljes ülés zárt tárgyalása csak kivételesen rendelhető el.
    g)         A közgyűlést az elnök vezeti. Mind a közgyűlés, mind az Elnökség minden lényeges döntését jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A jegyzőkönyvet aláírja az elnök vagy akadályoztatása esetén az elnökhelyettes, és egy másik elnökségi tag, a közgyűlés esetén további, erre kijelölt két tag. Az elnök köteles mind a közgyűlés, mind az Elnökség által hozott döntések nyilvántartását naprakészen vezetni, mely nyilvántartásból megállapítható a döntés tartalma, időpontja és hatálya, a döntést támogatók és ellenzők számaránya.
    h)         A vezetőszerv /Közgyűlés, Elnökség/ döntéseiről az érintettekkel való közlése, nyilvánosságra hozatala levélben vagy elektronikus úton történik.

     

     

    2. Az Elnökség

    a)         kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy
    b)         bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
    A b) pont esetében nem minősül előnynek a Szövetség cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a Szövetség által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Az Elnökség ügyrendjét maga határozza meg. Az Elnökség döntéseire a jelen Alapszabályban rögzített közlés, nyilvánosságra hozatal módja, iratokba való betekintés rendje szabályait értelemszerűen alkalmazni kell.

     

    2.1 Az elnök jogai és kötelességei:

    2.2 Az elnökhelyettes jogai és kötelességei:

     

    2.3 A titkár feladatai

     

    2.4 Elnökségi tagok feladatai

     

     

     

    3 .  A Felügyelő Bizottság tagjai és működése:

     

    j)          A Felügyelő Bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezetőszervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy:
    a)         a Szövetség működése során olyan jogszabály sértés vagy a Szövetség érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezetőszerv döntését teszi szükségessé;
    b)         a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel.
    k)         Ha a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül – nem hívták össze közgyűlést, a határidő eredménytelen eltelte esetén erre a Felügyelő Bizottság is jogosult. Haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet, ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg.
    l)          A Felügyelő Bizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelő bizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelő Bizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.
    m)        A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha; az elnök és egy tag jelen van. A határozathozatalhoz két egybehangzó szavazat szükséges. A Felügyelő Bizottság társadalmi munkában látja el feladatát, de a munkája során felmerült költségeket a szövetség megtéríti. Határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza. A Felügyelő Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A Felügyelő Bizottság üléseit a bizottság elnöke hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével - a felügyelő bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki köteles intézkedni a Felügyelő Bizottság ülésének 15 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha a bizottság elnöke a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. Ha a Felügyelő Bizottság tagjainak száma az Alapszabályban meghatározott létszám alá csökken, vagy, nincs aki az ülését összehívja, a szövetség elnöke a Felügyelő Bizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles összehívni a legfőbb szervet.

    4. Jelölőbizottság

    1. az Elnökség a tisztújító Közgyűlés összehívásakor a tagság soraiból 3 tagú Jelölő Bizottságot választ
    2. A Jelölő Bizottság tagjai maguk közül elnököt választanak
    3. A jelölőbizottság javaslatát a szövetség tagjai véleményének ismeretében teszi meg.

     

    5. Szakmai Döntő Bizottság

    1. Tagjai az alapító tagok és az alapító tagok jogaival felruházott rendes tagok.
    2. A Szakmai Döntő Bizottság munkája során dönt a Szövetséget érintő, a Szövetség céljaival megegyező programok szervezéséről, beruházásokról, fejlesztésekről és mindazon turizmussal kapcsolatos projektek összehangolásáról, és megvalósításáról, melyek segítenek a közös célok megvalósításában.
    3. Határozatképes, ha a teljes bizottsági tagság 25%-a jelen van.
    4. Döntéseit egyszerű többséggel hozza (50%+1 fő)

     

    6.  A gazdasági felelős jogai és kötelességei:

    A Szövetség  iratait, bevételi és kiadási bizonylatait a gazdasági felelős kezeli. Az Elnökség jogosult akár a tagok közül, akár kívülálló személyt gazdasági teendők ellátásával megbízni.

    Feladatai:

    1. A szövetség pénzállományának kezelése,
    2. a számlák kezelése és nyilvántartása, /bevétel és kiadási bizonylatok/
    3. az időszaki pénztárjelentés vezetése,
    4. mindennemű visszaélési lehetőség gyanúja esetén az elnök értesítése,
    5. a számlák hitelességének ellenőrzése.
    6. megszervezi, vezeti a szövetség gazdasági, pénzügyi, vagyonkezelési
      tevékenységét.
    7. Közreműködik a szövetség vagyonának gondos, takarékos, hatékony
      felhasználásában, kezelésében, gyarapításában,
    8. felelős a nyújtott anyagi támogatások célnak megfelelő felhasználásának
      megtervezéséért és elszámolásáért,
    9. gondoskodik a tagdíjak beszedéséről és nyilvántartásáról,
    10. a gazdálkodásról, a vagyon-, illetve a pénzkezelésről jelentést készít a
      közgyűlésnek,
    11. a szövetség gazdálkodására vonatkozó okiratok és egyéb bizonylatok kezelésével,
      továbbá a kért adatok közlésével elősegíti az ellenőrzés eredményességét,
    12. elkészíti a zárszámadást és a költségvetési tervezetet,
    13. ellátja a hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

     

    VI. A Szövetség gazdálkodása

    A közhasznú szervezetnek a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani.

    1. A Szövetség bevételei:

    1. a Szövetség tagjaitól, az államháztartás alrendszereitől vagy más adományokból közhasznú célra vagy a működési költségek fedezésére kapott támogatás, illetve adomány,
    2. egyéb a jelen Alapszabályban meghatározott cél szerinti tevékenysége folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel, /ide értve a céltámogatást is/
    3. a tagok által fizetett tagdíjak felajánlások és egyéb hozzájárulások,
    4. adományok, hagyatékok, (örökség)
    5. rendezvények bevételei,
    6. meghatározott célokra eszközölt gyűjtések bevételei,
    7. külföldről érkező támogatások,
    8. folyószámla kamat,
    9.  a Szövetség eszközeinek befektetéséből származó bevétel,
    10. egyéb jogszabályokban meghatározott bevétel.
    11. a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel;
    12. a vállalkozási tevékenységből származó bevétel.

     

    2. A Szövetség  költségei:

    1. A jelen Alapszabályban meghatározott cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások)
    2. A vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások)
    3. Egyéb közvetlen költségek
    4. a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások);
    5. a közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek (ráfordítások, kiadások), amelyeket bevételarányosan kell megosztani.

    3. A Szövetség vagyona lehet:

    1. készpénz (folyószámlán elhelyezett összeg),
    2. értékpapír,
    3. ingó és ingatlan vagyon
    4. követelés.

     

      1. Megszűnés esetén a szövetség tartozásainak kiegyenlítés után a fennmaradt vagyonról - annak hová fordításáról - a közgyűlés dönt.
      2. A Szövetség elnöksége - a jóváhagyott költségvetés alapján – a szövetség vagyonával a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései szerint gazdálkodik.
      3. A Szövetség vállalkozási tevékenységet csak a megjelölt céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.
      4. A Szövetség köteles a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten nyilvántartani, egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni.
      5. A tagok által befizetett tagdíjak, valamint minden, a közös célt szolgáló befizetés a szövetség vagyonát képezi. A Szövetség oszthatatlan. A szövetségi tagság bármilyen módon történő megszűnése esetén a tagot a Szövetség vagyonából semmilyen térítés nem illeti meg.
      1. A Szövetség céljának megvalósítása érdekében támogatókat keres, az elfogadott támogatást a lehető leghatékonyabban és legrövidebb időn belül az elérni kívánt cél támogatására, elősegítésére s fordítja, az esetleges maradvány összegeket hasonló célok támogatására fordítja, rendezvényeket tart, melyek bevételeit a rendezvény céljában meghatározott körben használja fel.
      2. A Szövetség éves, a közgyűlés által jóváhagyott költségvetés alapján gazdálkodik. A Szövetség tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok azonban csak esedékes tagdíjbefizetésük mértékéig. A tagok - a tagdíj megfizetésén túl - a Szövetség tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

     

    4. Szövetség bankszámlája feletti aláírási és utalványozási jogot gyakorlók:

    1. Elnök és az Elnökhelyettes
    2. Bármelyik fél akadályoztatása esetén
        1. Elnök és a Gazdasági felelős
        2. Elnökhelyettes és a Gazdasági felelős

     

    VII. Vegyes rendelkezések
    1.
    A vezető tisztségviselők a Szövetség  vezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a Szövetség  érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A jogszabályok, az Alapszabály, illetve a legfőbb szerv által hozott határozatok, kötelezettségeik vétkes megszegésével a szövetségnek okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek

    Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízás:

    1. visszahívással,
    2. törvényben szabályozott kizáró ok bekövetkeztével,
    3. lemondással,
    4. elhalálozással.
    5. a megbízás időtartamának lejártával,

    Megszűnik a Szövetség , ha:

    1. Felosztását a közgyűlés kimondja.
    2. Más társadalmi szervezettel egyesül.
    3. A bíróság:

    a)         megállapítja megszűnését, mert legalább 1 éve már nem működik, illetve tagjainak száma tartósan 10 fő alá csökken,
    b)         feloszlatja, mert működése a büntető jogszabályokba ütközik, vagy mások jogait és
    szabadságát sérti.
    Az Alapszabályban nem részletezett kérdésékben a Polgári Törvénykönyv, az 1989 évi II. törvény, az 1997. évi CLVI. törvény valamint a hatályos pénzügyi- számviteli- vagyonkezelési szabályok rendelkezései az rendelkezései, irányadóak. A szövetség tekintetében a törvényességi felügyeletet az ügyészség a reá irányadó szabályok szerint látja el.
                                                                             
    2.
    Az összeférhetetlenségi szabályok

    a). Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja, ill. könyvvizsgálója az a személy, aki:

    1. A szövetséggel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik.
    2. a szövetség cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által
      megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatások -,
    3. az első kettő bekezdésben meghatározott személyek hozzátartozója.
    4. A szövetség elnöke, vagy a vezetőség tagja,

    b). A szövetségnél nem lehet vezető tisztségviselő az a személy, aki olyan közhasznú
    szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző 2 évben, legalább 1 évig - vezető
    tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette
    ki. Ezen tilalom a korábbi közhasznú szervezet megszűntét követő 2 évig érvényes.
    c). A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett
    közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más
    közhasznú szervezetnél is betölt.
    d). Tisztségviselővé nem választható, továbbá nem viselhet tisztséget az a személy sem, aki:

    1. cselekvőképességet kizáró, vagy korlátozó gondnokság alatt áll,
    2. közügyek gyakorlásától eltiltó jogerős ítélet hatálya alatt áll,
    3. szabadságvesztés büntetését tölti, büntetőeljárásban jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés alatt áll.
    4. A Szövetség szolgáltatójának tulajdonosa, annak vezető tisztségviselője, vezető állású alkalmazottja,
    5. politikai pártban, vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató
      szervezetben tisztséget tölt be és e személyek közeli hozzátartozója,

    e). A tisztújítás eredménytelensége esetén a meglévő testület - a megbízás megszűnése ellenére - az új tisztségviselők megválasztásáig fennáll.

    VIII. Záradék

    A Szövetség tagjai az Alapszabályt a 2007. április 02.-én tartott közgyűlésen a mellékelt jegyzőkönyv szerint elfogadták, illetve jóváhagyták.

     

    A Szövetség bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre.

    Kelt, Tiszakürt, 2007. április 02.

    ……………………………………..                                                ……………………………….
                    elnök                                                                                                   elnökhelyettes

    - oldal tetejére -